Érdekességek
Történelmi érdekességek:

  • Az első leletek i.e. 4000-re datálódnak. Kínában fedezték fel az első kőből készült akupunktúrás „tűket”.
  • Ez a tudás azonban már Európában is megtalálható volt, pl. tetovált akupunktúrás pontok (Vese7 és Lép6) Ötzin az Ausztriában talált mumifikálódott emberen,”aki” 5200 éves.
  • Érdekesség, hogy a kínaiak még a halat is tudják akupunktúrával kezelni. Hogy miért? Hm, ne kérdezzétek…
  • Az orvosok egy olyan ember nagyságú bronzbabán gyakoroltak, amelynek a belsejében folyékony ólom volt és kívülről viasszal volt bevonva. A pont helyes megszúrásakor az előbuggyanó ólom jelezte a „találatot”.
    Kínában az orvosok csak akkor kaptak fizetést, ha nem volt beteg páciensük.
  • A kínai orvosok, vallásuk és nagy tanítójuk Konfucius (Kung Fu -ce i.e. 551-479) miatt, nem boncolhattak és gyakorlatilag, a szó klasszikus értelmében vett, anatómiai ismeretek nélkül állították fel a meridián-rendszert, sőt az egész gyógyítási módszerüket.
  • Európában korábban ismert volt az akupunktúra, csak nem így nevezték. A Középkor nagy gyógyítója a Szent Hildegard von Bingen (1098-1179) egzaktul leírta az akupunktúrás pontokat és hatásukat.
  • A akupunktúra csúcsát az egyetlen egy tűvel történő kezelés jelenti. Ilyenkor az akupunktúrát végző orvos figyelembe veszi a beteg tüneteit, az évszakot, napszakot és a szervek működésének ritmusát, majd kiválasztja azt az egy pontot, amit kezelnie kell.

vissza az elejére

Lovakon:

  • A lovak, több állatfajhoz hasonlóan, ha betegségük van, akkor megpróbálják önmagukat különféle módszerekkel gyógyítani.
  • Az akupresszúrát (az akupunktúrás pontok masszírozása) a lovak ösztönösen alkalmazzák. Gyakori jelenség, amikor a lovaglás befejésével az állat a lábaihoz dörzsöli a fejét. Ekkor valószínű, hogy a ló a lábtő alatt található úgynevezett „Vastagbél 4-es pont”-ot próbálja stimulálni, amely egy általános fájdalomcsillapító pont. Felmerülhet a kérdés, hogy lehet, hogy nem esett jól neki a lovaglás?
    Az sem ritka, amikor a ló a hátsó lábaival a fültövét vakarja. Természetesen okozhatja viszketés is a jelenséget, de néha meglepően sokáig és „kéjesen” vakarja a fülét a ló. Itt található éppen az „Epehólyag 20-as pont”.
    Vannak lovak, amelyek ha leveszik róluk a takarót, azonnal elkezdi rágni az oldalukat, ahol a „Máj 14-es pont” és a „Máj 13-as pont” található.
    Azt is megfigyelték, hogy a csiklandósság általában a „Lép14-es pont”-tól hátrafelé tapasztalható, amely arra utal, hogy a Lép funkcióköre nem teljesen jól működik.
  • Bőrproblémáknál gyakran tapasztalható, hogy a vállbúb környékét harapdálja, rágcsálja. Ezen a területen található a két legeredményesebb pont a bőrbetegségek kezelésében („Tüdő-5-ös” és a „Vastagbél-11-es pont”)
    Ha például a mozgatás után csupán egy foltban nedves a ló combja, akkor ott biztosan egy energiablokád alakult ki.
    A hevederiszony tipikusan azért alakul ki, mert a heveder több fontos akupunktúrás pontot, a „Gyomor 18-as pont”-ot és a „Lép17-es” és „Lép 18-as pontokat” szorítja. (pl. a mai divatos díjlovas nyergek rövid hevedere pontosan ezeken a pontokon fekszik).
    Egy rosszul illeszkedő nyereg könnyen kialakíthat a lóban légzésszervi és viselkedési zavarokat, ha a nyereg azokon a pontokon fekszik fel (Hólyagmeridián Shu pontjai), ahol a Tüdő és Szív funkcióköröket lehet stimulálni. Ezért fontos a nyeregvizsgálat.
  • A túlzott vagy hibás edzésmunka károsítja az izmokat, inakat és csontokat (Máj, Vese) de az ezzel járó munkakedvvesztés, teljesítménycsökkenés (Vese) is okozhat a későbbiekben súlyos krónikus betegségeket, teljesítmény-csökkenést (Lép).
  • A lovon található hegek (régebbi sérülések vagy esetleg maga a bélyegzés) is megzavarhatja a meridiánok lefutását, és ezért kialakulhatnak különböző energia zavarok.
  • Gyakran tapasztalni azt, hogy a ló a mozgás elején köhög aztán nem. Nos ez a Máj-ürességére utal.
  • Sokan kezdik azzal, amikor rákérdezek, hogy hogyan és mennyit izzad a lovuk, hogy „ez a ló, ha 2 órát vágtatok vele, akkor sem izzad meg…”. Nos, ez pont ugyan olyan tünet, mint az, hogyha a legkevesebb mozgásra is csatakosra izzad. A védekező energiáinál és a Fém elemnél van az energiazavar. Érdemes odafigyelni!
  • Szintén gyakran hangzik el, ha a takarmányadagra kérdezek rá, hogy a válasz így hangzik: Szinte egy maroknyi abrakkal ilyen kitűnő kondícióban van! Vagy éppen ellenkezőleg, a rengeteg abrak és tömegtakarmány ellenére sem hízik a ló. Természetesen, ha a megfelelő fogvizsgálat és esetleges korrekció valamint nyomelem-vizsgálat és a féreghajtás után is fennáll ez a helyzet, akkor érdemes elgondolkodni, hogy mi lehet a baj. Sokan elintézik azzal, hogy „ilyen” típus (a leggyakoribb „ideológia” a tulajdonosoktól az esetleges hanyagságuk, nemtörődömségük leplezésére) és ezért meg azért nem lehet meghizlalni, pedig lehet, hogy csak a Föld elemmel (Lép, Gyomor) van a probléma.
  • A patán végigfutó hosszanti elszíneződések (fehér csíkok) gyakran az u. Ting - pontokról indulnak, itt kezdődnek és végződnek a meridiánok, és az adott meridián zavarára utal.
  • Ezen jelenségek megfigyelése fontos ahhoz, hogy pontosabb diagnózist tudjunk felállítani és így eredményesebben kezelni. Sajnos sok tulajdonos nem tudja, vagy ismeri ezeket, a tüneteket ill. a ló természetes viselkedésének tartja. Pedig nem! Egy kezdődő probléma első tünetei, amelyre érdemes odafigyelni, mert akkor könnyebb orvosolni. Ne legyünk felületesek! Gyakran hallom azt a lovasoktól, hogy: tulajdonképpen nincs problémája a lovamnak CSAK…
    Nos, ha nincs problémája, akkor nem kell a „csak”, ha pedig ott van ez a szó, akkor mégis csak van?! A legfontosabb kérdés, amit tanulmányaim alatt megtanultam az a „miért?” (Miért viselkedik így vagy úgy a lovam? Miért nézz ki így a lovam? Miért teszi ezt vagy azt a lovam?)

Van egy mondás:
Ha egy nyitott ablaknál ülsz, és huzatot kap a nyakad, elmész egy nyugati orvoshoz és kapsz rá kenőcsöt… a kínai orvos először becsukja az ablakot…

A kiegészítésem: Minden kezelés, légyen az keleti vagy nyugati, csak addig eredményes amíg a tulajdonos zárva tartja ezt az ablakot!

vissza az elejére